Cégünk a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának egyik kutatócsoportjából alakult, amely a BIM magyarországi alkalmazásának lehetőségeivel és oktatási módszereinek kidolgozásával foglalkozik immár 10 éve. Csapatunk összetétele egyben munkánk garanciája is: az alapokat a több, mint egy évtizedes VDC tapasztalattal rendelkező kollégáink teremtették meg, míg az évek során csatlakozó munkatársaink révén folyamatosan bővült professzionális szoftverismeretünk, oktatási-kutatási kompetenciánk, illetve az épületinformációs modellezéshez kapcsolódó elméleti tudásunk is. Legfontosabb tevékenységünket mára a BIM vállalati szintű implementációja jelenti, de mellette természetesen továbbra is foglalkozunk tervezési-, kivitelezési- és üzemeltetési folyamatokat támogató BIM modellek előállításával, illetve ellenőrzésével, valamint generáltervezői és szakági BIM menedzsment feladatok ellátásával. Tudásunk naprakészen tartása érdekében a gyakorlati munkából adódó tapasztalatok mellett kollégáink rendszeresen részt vesznek a legfontosabb nemzetközi konferenciákon, illetve aktív szereplői a BIM európai szabványosításának is.
Partnerek
A wbr Rohr- und Bauelemente GmbH az építőiparban, fűtéstechnikában és a szűrőgyártásban használatos csövek technológiailag egyik legfejlettebb gyártója. Ezen túlmenően a termékeink jelentős része bennmaradó zsalumegoldásokat kínál betonelemgyárak számára. Tartós alapanyag- és termékminőség, piacvezető fejlesztési és gyártási ismeretek, valamint az egyéni, megoldás-orientált szolgáltatások a vállalkozásunk legfontosabb jellemzői. Rugalmas gyártási módszereink lehetővé teszik vevői igények szerinti, gazdaságos megoldások alkalmazását.
Tapasztalataink és műszaki hozzáértésünk napi szinten, igényes épitkezéseken bizonyít. Mérnöki tevékenységünk magas színvonalát és megbízhatóságát világszerte nagyra értékelik.
Profilos gégecsöveinket az alábbi tulajdonságok jellemzik:
alacsony gyártási költségek rugalmas gyártási határidők alacsony súly könnyű megmunkálhatóság magas mechanikai ellenállás belső és külső profil nagy nyírószilárdság igény szerint, minden szállítható hosszúságban gyártható műszaki elvárásoknak ill. az építkezés egyedi követelményeinek való megfelelésKÉSZ Group, KÉSZ ET
A KÉSZ Csoport Magyarország egyik legnagyobb építőipari vállalatcsoportja. Sikeres nemzetközi terjeszkedése, piaci függetlensége és ágazatformáló szerepe kiemeli a hazai versenytársak köréből.
Széles szolgáltatási portfóliójának és saját erőforrásainak köszönhetően a KÉSZ komplex módon képes választ adni a felmerülő építőipari és gazdasági szolgáltatási igényekre, nemcsak Magyarországon, hanem a nemzetközi piacokon is. A tervezéstől, a kivitelezésen át, az üzemeltetésen keresztül minden olyan kapcsolódó feladatot elvégez a cégcsoport, melyre a jelen és a jövő piaci megrendelőjének szüksége van.
A KÉSZ Csoport tudja. A KÉSZ Csoport megcsinálja. A KÉSZ egyedülállóan széles szolgáltatási portfóliójának és erőforrásainak köszönhetően nem csak állítja, hogy képes rá… Tényleg véghez viszi! KÉSZ. „A tudásra építünk”
Ez a tudás a KÉSZ Csoport legfontosabb mozgatórugója és kohéziós ereje.
A KÉSZ Csoport két fő divíziója a KÉSZ Engineering & Technologies (KÉSZ ET), mely a vállalatcsoport teljes építőipari tevékenységét magában foglalja, valamint a KÉSZ Business Solutions (KÉSZ BS). Utóbbi tömöríti mindazon gazdasági szolgáltatásokat, melyek egyrészről a cégcsoport működését támogatják, másrészről a cégcsoporttól függetlenül kínálnak ingatlanüzemeltetési, üzletviteli és kereskedelmi szolgáltatásokat.
Cégünk az alumínium homlokzati elemek gyártása területén ért el komoly elismertséget mind a hazai, mind a nemzetközi piacon. A több mint fél évszázados fennállásunk alatt termékeinket a magas minőség, az élenjáró technológiák alkalmazása jellemezte. Büszkék vagyunk eddig elért eredményeinkre, elégedett megrendelőink és partnereink hosszú sorára.
Napjaink modern épületeivel szemben magasak az elvárások: esztétikusnak, környezettudatosnak és integrálhatónak kell lenniük. Ezen követelmények maradéktalan teljesítéséhez fantáziadús és kreatív ötletekre van szükség, valamint kimondottan a homlokzatépítésre szolgáló rendszerekre.
A tervező és előkészítő csapatunk megbízható és rugalmas partnerként, piacorientált gondolkodással segíti elő a legmerészebb építési tervek megvalósítását új létesítményeknél, műemléképületeknél és felújításoknál egyaránt.
Gyártóüzemünk a legmodernebb gyártóberendezésekkel rendelkezik, ez teszi lehetővé, hogy rugalmasan reagáljunk vevőink egyedi kívánságaira.
Korszerű gépeink közé tartoznak a CNC vezérlésű megmunkáló központok és kétfejes fűrészgépeink.
Lemezüzemünkben CNC vezérlésű kivágó, valamint tandem élhajlító gépekkel dolgozunk, a megmunkálható legnagyobb lemezhosszúság hat méter
A Construsoft Kft építőmérnöki szoftverek terjesztésére, telepítésére, oktatására és a szakmai háttér biztosítására szakosodott és több mint 20 éve van jelen a magyar piacon, mint a finn Trimble Solutions Corporation Tekla Structures szoftvereinek és BIM (Building Information Modeling) megoldásainak magyarországi képviselője.
Vállalkozunk mérnöki munkahelyek (hardware és software) telepítésére, a CAD és BIM rendszerek bevezetésével kapcsolatos szaktanácsadásra, ezek betanítására, folyamatos rendszerfelügyeletére (upgradek, tovább-képzések) valamint igény esetén tervezésre, projektkíséretre.
A Construsoft Kft a hollandiai székhelyű Construsoft csoport tagja, amely közel 30 európai és dél-amerikai országban látja el ezeket a feladatokat. A cégcsoporton belüli munkamegosztásnak köszönhetően munkatársaink kezdettől fogva figyelemmel kísérhették a BIM technológia nemzetközi térnyerését és részt vehettek hazai és külföldi BIM projektekben.
Kapcsolat:
Construsoft Kft.
1023 Budapest, Ürömi u. 58.
T +36 1 4384700
F + 36 1 4384705
E info [at] construsoft.hu
W www.construsoft.com
A STRABAG egy európai gyökerű, építőipari technológiai konszern, amely piacvezető szerepet tölt be az innováció területén és a tőkeerős vállalatok között. Kínálatunk az építőipar teljes szegmensét lefedi. Megrendelőink számára hozzáadott értéket teremtünk specializált vállalati egységeink és különböző szolgáltatásaink integrálásával. Az embereket, az építési anyagokat és a gépeket összehozzuk a megfelelő időben és helyen, képesek vagyunk komplex építési tervezetek megvalósítására, az ütemtervnek és a szakmában elvárt minőségnek megfelelően, mindezt a legjobb áron.
Közel 75 000 munkatársunk elhivatottságának köszönhetően egyike vagyunk a számos olyan vállalatnak, amely szolgáltatásait a teljes építőipari értékteremtő lánc mentén tudja biztosítani – az előzetes tervezéstől kezdve, a konkrét építési tervek kidolgozásán, valamint az építési munkálatokon át, egészen a Property & Facility menedzsmenthez kötődő szolgáltatásokkal, az üzemeltetéssel és bontási munkálatokkal bezárólag. Így termelünk évente 16 Mrd. € körüli teljesítményt. Tevékenységünk hátterében a számos leányvállalatból álló kiterjedt hálózat áll megannyi európai országban, ugyanakkor vállalatunk más kontinenseken is megjelenik, messze túllépve ausztriai és németországi működési területünk határait. Ez a széleskörű szervezeti hálózat teszi lehetővé számunka, hogy építési munkálatainkat költség- és forráshatékony módon tudjuk kivitelezni.
Rendszerforgalmazás – komplex szolgáltatással
Jövőbe mutató építészeti megoldások, a tervezésben való aktív részvétel, technikai innovációk – a magasépítészet területén az Alukönigstahl Kft. a Schüco és a Jansen homlokzati rendszerek kizárólagos forgalmazójaként és szakértőjeként 30 éve van jelen Magyarországon.
A vállalat kizárólagos és hosszú távú partneri kapcsolatban áll a nemzetközileg is elismert két profilrendszer fejlesztő- és gyártó céggel, a német Schüco International AG-vel, illetve a svájci Jansen vállalattal.
Az ALUKÖNIGSTAHL a tervezők, beruházók és fémszerkezetgyártók technológiai partnere az energiafelhasználás minimalizálására törekvő, magas műszaki tartalmat igénylő projektekben. Integrált rendszermegoldásokat kínál az automatizálás, tűz- és füstgátlás, valamint a biztonság területén is. A kitűzött energetikai és fenntarthatósági célok megvalósításához szakértői tanácsadással szolgál.
A magas szintű műszaki funkcionalitás, a fenntartható építészet, valamint a minőség iránt elkötelezett cégcsoport 1990-ben hozta létre magyarországi leányvállalatát, mely piacvezető szerepet betöltve mára 90 fős kereskedőházzá nőtte ki magát. A budapesti 45 000 m2-es raktárbázis több ezer különféle cikket magában foglaló árukészlete biztosítja a hazai partnerek, valamint a környező országok optimális áruellátását. 2020. januárban újpesti telephelyünkön megnyitotta új üzemét a QUALICOAT minősítéssel rendelkező felületkezelő partnerünk, aki a legmodernebb technológiá
ALUKÖNIGSTAHL Kft.
1047-Budapest, Baross u.91-97.
www.alukoenigstahl.hu
Website | Facebook | Youtube | LinkedIn
A HELLA ÁNR Árnyékolástechika Kft közel 20 éve van jelen Magyarországon és a piac talán legszélesebb árnyékolástechnikai portfóliójával rendelkezik. Referenciáink között megtalálhatóak irodaházak, társasházak, ipari létesítmények és családi házak egyaránt.
A HELLA Sonnen- und Wetterschutztechnik Holding az árnyékolástechnikai ipar meghatározó gyártója Európában. Az 1950-es években alapított ausztriai központú vállalkozás az árnyékolástechnika szinte minden elemét gyártja és forgalmazza.
A termékek egyéni paraméterek (gyártmányterv illetve felmérés) alapján történő gyártásán és helyszínre szállításán túl teljeskörű szerelési és karbantartási munkálatokkal is foglalkozunk.
Tradíciónk része a kiváló minőségű termékek biztosítása, amivel ügyfeleinknek és partnereinknek megbízhatóságot és bizalmat kínálunk. A HELLA-nál a legmagasabb minőség nem korlátozódik kizárólag a termékek szintjére. Ugyanez a magas elvárás vonatkozik, tanácsadásunkra, és piacfeldolgozásunkra is. Irányelveinkkel összhangban nagy jelentőséget tulajdonítunk vállalatunk minőségbiztosításának.
A sikerünk ügyfeleink szolgálatával töltött kemény munkánk eredménye, és azon a filozófián alapul, hogy kiváló minőségű és egyszersmind gazdaságos megoldásokat kínáljunk egy kézből a nap- és az időjárásvédelem minden területe számára.
Az Építészeti Termékgyártó Központból az új évtizedre egy négy üzletágat magában foglaló szakképzett, több mint 30 éves tapasztalattal rendelkező új cég, a KÉSZ Metaltech Kft. lett. Elsődlegesen acélszerkezetek szerelésével foglalkoznak, de emellett a többi üzletágunkban megtalálható az esztétikai és ipari homlokzatok gyártása, értékesítése és szerelése. Egy olyan ágazat a KÉSZ Csoporton belül, amely a csoport tudását, a Metaltech szakembereinek tudását és saját gépparkját együttesen használva juttatja el a legoptimálisabb megoldást a megrendelőnek.
A lehető legmagasabb minőség és hatékonyság volt a célunk, amikor megalapítottuk a Studio IN-EX-et, így az elsők között váltottunk teljeskörű BIM-alapú tervezésre.
Integrált építészeti és mérnöki szolgáltatásokat kínálunk különböző ipari, egészségügyi és középületekhez Európában, Közel-Keleten és Ázsiában. Munkáinkat generál tervezőként, vagy nemzetközi tervező és kivitelező vállalatok megbízható parnereként végezzük. A Studio IN-EX 150 munkatárs alkalmaz különböző szakterületeken, akik mind closed-BIM környezetben együttműködve dolgoznak a lehető legjobb eredmény érdekében. A closed-BIM rendszerünk nemzetközi piacvezető technológián alapul, ahol minden szakág egy közös irodában alapvetően ugyanazt a BIM szoftvert használja, így tudjuk elérni a lehető legmagasabb minőségi és hatékonysági szintet.
https://www.in-ex.hu/
https://www.facebook.com/studioinex/
https://www.linkedin.com/company/studio-in-ex-architects-&-engineers-ltd-/
10 éve az építőipar és a Megbízóink szolgálatában!
2009. óta vagyunk jelen a hazai szerkezettervezői piacon. Pohl Ákos, a KÉSZ egykori tervezési igazgatója azzal indította útnak a céget, hogy a hazai szerkezettervezés meghatározó, szakmaiságban és innovációban élen járó szereplőjévé váljon. Zöld mezőről indulva, a stratégiánk következetes végrehajtásával jutottunk a hazai élmezőnybe.
A legkülönfélébb és legkülönlegesebb szerkezetekkel dolgozunk (acél, vasbeton, előregyártott beton, fa, ...). Szeretjük a szakmai kihívásokat, hiszen ezek emelnek bennünket a mesterségünk csúcsára.
Az indulástól elkötelezett képviselői, művelői vagyunk a modern 3D és BIM tervezési technológiáknak. Valljuk, hogy a minőségi tervezői szolgáltatás, minden együttműködő partner számára jelentős pluszt nyújt, úgy a társtervezők, a kivitelezők, az üzemeltetők, mint végső soron a tulajdonos részére.
A szakma kiválóságaival dolgozunk együtt belföldön és külföldön egyaránt. Büszkék vagyunk arra, hogy munkáink a világ több mint 20 országában valósultak meg: sportlétesítmények, közösségi épületek, szálloda-iroda komplexumok, ipari nagycsarnokok és egyéb ipari létesítmények.
Facebook: https://www.facebook.com/ceoskft
Instragram: https://www.instagram.com/ceoskft/?hl=hu
LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/ceos-ltd./about/
Napjainkra a technológiai vívmányai új és összetett követelményeket támasztottak a gyorsan változó épített környezet és az azt létrehozó mérnöki tervezéssel szemben. Egy modern építmény gazdaságos, fenntartható, a társadalom mindenkori igényeihez rugalmasan alakítható és a környezetére gyakorolt káros hatása minimális. Az ARC-S Group-ot azért hoztuk létre, hogy az elvártnál színvonalasabb mérnöki megoldásokat biztosítsunk olyan ügyfelek és partnerek számára, akik maguk is átlagon felüli célokkal vágnak bele egy-egy épület vagy építmény megvalósításába. Munkáink kidolgozásában ezért a legfejlettebb számítástechnikai és analitikai eszközöket, szabványokat és protokollokat alkalmazzuk. Fejlesztéseinkkel, konstruktív megoldásainkkal és a változatos ismeretek és tapasztalatok integrációjával terveink korszerűbbé tételét tűzzük ki célul. Az ARC-S Group-nál hisszük, hogy ügyfeleink mellett a társadalom és a holnap embere felé is felelősséggel tartozunk munkáinkért, ezért keressük a ma kérdéseire a holnap technológiájában a választ.
https://www.linkedin.com/company/arc-s-group/
https://www.facebook.com/arcsengineeringdesign
https://www.instagram.com/arcsgroup/
A Ventor Tűzvédelmi Kft. 25 sikeres éve a magyar tűzvédelmi piacon igazolja, hogy az építőipar szereplői közül a legtöbben a piacon elérhető legalacsonyabb árnál magasabbra értékelik a minőségi szolgáltatásokat.
Minőségi szolgáltatásaink mellett fontosnak tartjuk, hogy a magyar piacon is sikerre vigyük azokat az új technológiákat és megoldásokat, amelyek már bizonyítottak a fejlettségben előttünk járó piacokon. Mi vezettük be Magyarországon a vízködös oltástechnológiát, munkatársaink aktív részt vállaltak a korszerű mérnöki módszerek elterjesztésében és a hő- és füst szimulációk alkalmazásában. Ügyfeleink számára jelentős eredményeket hoz generál tűzvédelmi tervezői, kivitelezői és karbantartói tevékenységünk.
Az elmúlt negyedszázad alatt a külső körülmények változásaitól függetlenül mindig sikerült hiteles és megbízható, azaz biztonságos szolgáltatást nyújtanunk. Ezt tekintjük ügyfeleink számára a legfontosabb, a magunk számára pedig a legértékesebb eredménynek.
Generál tervezőirodaként számunkra a legfontosabb érték az elkötelezett, felelősségteljes munkavállalóink szakmai tudása. Mindenkori célunk, hogy a tervezési folyamat során ügyfeleink igényeinek megfelelő, gyors, megbízható, minőségi szolgáltatást nyújtsunk.
Jövőképünket felelősségtudattal bíró és motivált közösségünkre építjük. Célunk, hogy tudásunk és szakértelmünk széleskörű, rugalmas felhasználásával, valamint innovációs tevékenységünkkel felelősen fejlesszük, jobbá tegyük környezetünket.
Versenyképességünk megőrzése, vevőink elégedettségének növelése és működésünk dinamikus javítása érdekében folyamatainkat folyamatosan fejlesztjük, kollégáinkat pedig képezzük, minek köszönhetően szakmailag felkészült, képzett csapattal állunk rendelkezésére.
A cég mérnöki szolgáltatási profilja - minőségbiztosítás, munkabiztonság és környezetvédelem területen - az építési beruházások építtetőinek jogszabályokban meghatározottaknál magasabb szintű elvárásainak komplex mérnöki támogatása, melyet tapasztalt és szakképzett munkatársakkal és minősített alvállalkozókkal biztosítunk.
Cégünk vállalja adott építési beruházások speciális követelményrendszerének kidolgozását, meghatározását és folyamatos felügyelet általi egységes betartatását valamennyi kivitelező vállalkozóra és alapanyaggyártóra.
A PROVIM Kft. fő profilja a generál elektromos kivitelezés., ahol Kollégáink szakértelme és szakmai tapasztalata tesz minket alkalmassá arra, hogy megbízóinkat a legoptimálisabb megoldásokkal szolgáljuk ki, egyedi igényeikhez igazodva.
Célunk, hogy megrendelőink egy olyan stabil, tőkeerős, szakértő csapattal dolgozzanak, aki munkáit nemzetközi minőségben, határidőre teljesíti.
A FERROBETON Zrt. az ország egyik legnagyobb beton- és vasbetonelem előre gyártó vállalata, a magyar vasbeton előregyártás meghatározó szereplője. Társaságunk a szerkezet- és gyártmánytervezéstől a gyártáson és szállításon át a komplett szerkezetépítési munkák kivitelezéséig teljes megoldást nyújt a piaci igényeknek megfelelően. Széles termékskálánk, a rendelkezésre álló kapacitásunk és csapatunk felkészültsége lehetővé teszi számunkra, hogy rugalmasan rövid határidővel teljesítsük az egyedi igényeket is. Közel 60 éves piaci jelenlétünk és tapasztalatunk biztosít megfelelő hátteret és garanciát, hogy elnyerjük leendő partnereink bizalmát.
A FERROBETON Zrt. az ír központú CRH csoport tagjaként, annak dél-kelet európai régiójának vezetőjeként működik hét telephelyen: Magyarországon, Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában. A CRH 34 országban működik, mintegy 90.000 főt alkalmazva. Ez a biztos háttér és regionális termelőkapacitásunk kiaknázható előnyöket jelent partnereink számára.