
A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karán diplomázott építész szakon. Az épületinformációs modellezéssel (BIM) kapcsolatos kezdeti tapasztalatait a Vico Software – egy nemzetközi BIM célszoftver-fejlesztő és szolgáltató cég, amely ma már a Trimble csoport tagja – pécsi irodájában szerezte. Az egyetemre visszatérve ösztöndíjas PhD hallgatóként bővítette tovább ismereteit a témában. A kutatás mellett megkezdte a BIM tematikus oktatását építész hallgatók számára, majd a tárgy iránt kiemelten érdeklődő diákjaival kutatócsoportot hozott létre és segítségükkel tovább szélesítette a szakmaspecifikus BIM képzések számát. Pécsi csapatával 2012-től kezdődően jelen vannak az építőipari piacon is, több jelentős hazai és nemzetközi építőipari projektben is tapasztalatot szereztek a BIM különböző szintű implementálási lehetőségeiről. 2014-től a Magyar BIM Szövetség alapító- és elnökségi tagja, illetve a Magyar Szabványügyi Testület 442 és a Comité Européen de Normalisation (CEN) TC 442 (BIM) műszaki bizottságának tagja. 2016 júniusában csatlakozott a Lechner Tudásközpont csapatához a 3D építésügyi módszertani osztály vezetőjeként. Jelenleg elsődleges feladata az épületinformációs modellezéshez kapcsolódó építésügyi alkalmazásfejlesztések szakmai támogatása, illetve a szabványosítással összhangban készülő BIM irányelvek koordinálása.