Ritter Ádám

Ritter Ádám
ügyvezető helyettes, Moratus Szerkezetépítő Kft.

Ritter Ádám 1986-ban született Pécsen. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a Karlsruhe-i Műszaki Egyetemen és a Bécsi Műszaki Egyetemen végezte. 2010-ben diploma-díjjal diplomázott a Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán, szerkezetépítő mérnök szakon.

2006 és 2011 között az osztrák PORR cégcsoportnál Magyarországon és Bécsben mélyépítési műtárgyak és közlekedési létesítmények építésével foglakozott. 2011 óta erősíti a Moratus Kft. csapatát, 2014-től műszaki igazgató, 2016-tól ügyvezető helyettes. A Moratus Kft-nél folytatott munkája keretében többek között az Audi gyár, a Groupama Aréna, a Hankook gyár, a Duna Aréna, a Telekom Székház és a Budapart projektek megvalósításáért felelt, felel.

Mérnöki feladatai mellett aktívan részt vesz a Magyar Mérnöki Kamara Építési tagozatának munkájában, meghívott előadóként tanít, valamint államvizsga bizottsági tag a BME Építőmérnöki Karán, továbbá tagja az Építő250 munkabizottságnak is.